"Lépjünk be a Kereszt tövébe" - Plébániatemplomunk búcsúja

Nagyatád hívő közösségének jeles ünnepe szeptember 14-e. Ezen a napon Anyaszentegyházunk Szent Kereszt Felmagasztalását ünnepli, s ez az ünnep egyben a Plébániatemplom búcsúja és templomszentelési évfordulója is. 

Szorgoskodó kezek, finom étel illata, sátor - akárcsak a rég megszokott búcsúk hangulata járhatta át a Széchenyi téren sétáló emberek gondolatait szeptember 13-án reggel. A hívő közösség pár tagja, akárcsak a szorgalmas méhek, tüsténkedtek, hogy minden kész legyen a búcsú ünnepére. Majd 10 órakor megszólalt a Plébániatemplom mindhárom harangja, jelezvén, hogy az ünnep megkezdődött.

A búcsúi szentmisére megtöltötték a Plébánia területéről érkező hívek a templomot. A szentmisét Főtisztelendő Dallos Tamás komlói plébános mutatta be Sándor László plébános és Pohnert Dávid káplán koncelebrálásával. A liturgia fényét emelte a Chorus Sanctae Crucis énekkar szolgálata Lacza Attila kántor vezényletével. 

A főcelebráns ünnepi homíliájában arra buzdította a hívő közösséget, hogy "lépjünk be a Kereszt tövébe". A kereszt arra garancia, hogy a szenvedésben és a megpróbáltatásokban nem vagyunk egyedül - hangsúlyozta az ünnepi szónok. 
Dallos Tamás atya homíliáját teljes terjedelmében közöljük:

Kedves Testvérek!

Nincs egy évszázada, amikor Auschwitzban, egy napon két férfit és egy fiatal fiút felakasztottak. A két férfi percek alatt, hamar meghalt, a fiatal fiú vergődése azonban fél óráig tartott. Egy túlélő szerint, aki tanúja volt ennek a borzalmas kivégzésnek, a fiú haldoklása közben valaki felkiáltott a tömegből: "Hol van az Isten?" Erre valaki azt felelte halkan: "Hol van? Ott van… ott a bitófán." Hol van az Isten? – egy kérdés, amely emberi életünk megannyi pillanatában előtör a szívünkből, főként amikor az élet határhelyzeteivel szembesülünk. Amikor mi magunk is szenvedéseknek és kísértéseknek vagy megpróbáltatásoknak vagyunk kitéve. Gyakran úgy véljük, hogy ezek Isten nélküli pillanatok az életünkben, mintha csak Isten is olyan lenne mint az ember, aki ha gyenge veszít, ha erős győz. Hiszem azt, hogy bizonyára nem így gondolkodnak a kedves testvérek, itt a nagyatádi templomban. Ahol generációk hosszú sora óta, a szent kereszt titka gyűjti össze a közösséget. Milyen szép belegondolni abba, hogy a templom építők tudták, hogy igen, olykor feltesszük a kérdést, Istenem hol vagy most? És hogy erre a kérdésre az egyetlen, leghitelesebb válasz a szent kereszt titkában hangzik el.

Közel 1700 éve történt az esemény, mely a mai ünnepet létrehívta. Nagy Konstantin császár megtérése után a szentföldön Jézus keresztjének keresésre indult. A hagyomány szerint végül édesanyja Szent Ilona császárnő találta meg egy mély gödörben a három keresztet, mely közül kettő a felfeszített gonosztevőké, egy pedig az Úrjézusé volt. Ránézésre nem lehetett eldönteni melyik lehetett Jézusé. Így ennek megállapításához hozattak egy születése óta béna gyermeket és mindhárom keresztre ráfektették. A harmadik kereszthez ahogy hozzáért, nyomban meggyógyult a gyermek és saját lábain ugrándozva szaladt el. Így ismerték fel a Szent Keresztet. Konstantin császár templomot emeltetett a kereszt megtalálásának helyén Jeruzsálemben, a Golgotán. A bazilika felszentelésére 335. szeptember 14-én került sor. A Szent Keresztet felmutatták tiszteletadásra a népnek, ekkor került sor először a Szent Kereszt első nyilvános ünneplésére és felmagasztalására. Konstantin császár fényes pompával tervezte bevitetni a keresztet a templomba, de a császárné sugalmazására Jézushoz hasonlóan vállára vette és úgy vitte a templomba Jézus keresztjét.

Az egyház azóta minden évben megüli a Kereszt felemelésének és felmagasztalásának ünnepét. Felemeli a Keresztet, hogy rátekintsünk, és tudatossá legyen, mit vállalt értünk Jézus, és milyen úton kell haladnia minden kereszténynek. Nagyon tetszik az oltárkép, amely teret nyit nekünk is, akik itt vagyunk a templomban, hogy odalépjünk Jézus keresztjének tövébe. Ahol már nincs ott a gúnyolódó tömeg, csak ketten. Ahol elsőként hangzott el a keresztény hit válasza, egy római százados ajkáról: "Ez az ember valóban igaz volt!" Vagy másik evangélium leírása szerint: "Ez valóban Isten Fia volt." Elgondolkodtató, hogy vajon ez a százados miért nem akkor teszi ezt a hitvallást, amikor Jézus emberileg nézve sikerei csúcsán áll? Amikor Jeruzsálembe vonulva a nép királlyá akarja enni? Mégis a kereszten szenvedő, összetört, látszólag legyőzött Krisztus szemlélése az, ami meggyőzi őt, hogy Isten Fiának és igaz embernek ismerje el. Megértette, hogy a keresztben nem egy megbotránkoztató tényt kaptunk, hanem Isten legbensőbb titkát tárja fel, a Teremtő szívét. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16) Ez a misztérium volt az, amellyel az apostolok útra indultak evangelizálni a világot: "mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. – írja Szent Pál – Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége."

Jézus a mai evangéliumban felidézi a zsidó nép vándorlásának egy drámai pillanatát. A Hór-hegytől a Vörös-tenger felé tartó Izráelt mérges kígyók támadták meg, úgyhogy sokan bele is haltak a marásukba. Isten ítélete volt ez az örökös zúgolódás miatt. Nem élünk-e sokszor mi is a választott néphez hasonlóan? Nap nap után megsebződve a kígyó marásától: zúgolódás, az elégedetlenség, a reményvesztettség, a megkeseredettség vagy éppen a bűneink mérgező következményei. A mai világunk is tele van mérgekkel, és mi gyakran a földre nézünk. A sebeinket pásztázzuk, a problémáinkat nézzük, egymásra mutogatunk, vagy belesüppedünk az önsajnálatba. Ha csak a földre, a kígyókra nézünk, a méreg hatni kezd. A csapás súlya alatt a nép bűnbánatra jutott, Mózes pedig könyörgött értük az Úrhoz. Válaszul Isten azt parancsolta Mózesnek, hogy csináljon egy rézkígyót, és tűzze rá egy póznára. Aki a Mózes által készített rézkígyóra föltekintett, nem halt bele a kígyómarásba. Amikor úgy érzi valaki, hogy megmarta a csalódottság, a betegség, egy családi konfliktus vagy a saját bűnének a vádja: tekintsen a feszületre! A keresztre nézni nem azt jelenti, hogy elmenekülünk a valóság elől. A keresztre nézni azt jelenti: tudatosítom, hogy nem vagyok egyedül a szenvedésemben. Ott láthatom Azt, aki minden emberi fájdalmat magára vett, hogy meggyógyítson.

Tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros híres szentképén ez a felirat áll, "devictus vincit" – "legyőzetve győz". Emlékirataiból tudjuk, ezt a képet mindenhová magával vitte, amikor pedig az amerikai követségen misézett, ez szolgált oltárképül. Azt írja: A felirat fele, a legyőzetés rajtam is és az én életemben is megtörtént. De az állítmány, a «vincit»... Isten kezében van.

Ma a templombúcsú ünnepén hitünk ezen üzenete áll a középpontban. Valamint a hálaadás az elődök hitéért és áldozatáért, a templomért. Egy misszionárius egyszer egy afrikai faluba érkezett, ahol még soha nem hallottak Jézusról. A falu szélén talált egy kis elhagyatott épületet, amit a helyiek csak "csendes háznak" hívtak. Nem tudták pontosan, mire épült, de azt mondták: "ide járunk, ha baj van, ha békét keresünk, vagy ha csak szeretnénk valahol csendben lenni." A misszionárius felismerte: ez egy régi, mára elfeledett kápolna volt. Nem volt már benne szentírás, kereszt vagy gyertya, de az emberek ösztönösen megérezték: itt valami több van. Valami szent. Valami, ami túlmutat rajtuk. Ez a történet megmutatja: a szent hely nem csak falakból áll. Hanem abból a csendből, abból a jelenlétből, amit Isten hoz a világba – és amit mi emberek felismerünk, akkor is, ha szavaink sincsenek rá.

Templom búcsú. Egy emlékeztető: Isten itt volt. Isten itt van. És velünk akar maradni. Ez a templom több, mint falak. Ez a templom tanú. Tanúja imáknak, kereszteléseknek, elsőáldozásoknak, esküvőknek, búcsúzásoknak. Tanúja az örömnek, a megtörtségnek, a csendes reménynek. Tanúja annak, hogy ebben a városban az életnek van helye. Az imádságnak, a szentségnek, a közösségnek van tere.

Egy idős plébános minden reggel kinyitotta a templom ajtaját, még akkor is, ha tudta, hogy senki nem fog bejönni reggeli misére. Egy nap megkérdezte tőle valaki: "Atya, minek nyitja ki? Úgysem jön senki." Az öreg pap csak ennyit felelt: "Isten jön." Mert a templom nem attól szent hely, hogy tele van emberekkel, hanem attól, hogy Isten jelen van benne. És ahol Isten jelen van, ott újra lehet kezdeni. Ott élet fakadhat, ott jövő születhet.

Rajtunk a sor kedves Testvérek! A világ sokszor provokatív kérdéseire, mikor sebeinkre, gyengeségeinkre és bűneinkre mutatva gúnyosan kérdezik, hol van a te Istened? – Mi mutassunk rá és mondjuk ki.

"Imádunk Téged legszentebb Urunk, Jézus Krisztus itt és minden templomodban amelyek az egész világon léteznek és dicsőítenek téged, mert te a szent kereszted által megváltottad a világot".

A szentmise végén Sándor László plébános köszönetet mondott mindazoknak, akik szolgálatukkal és munkájukkal hozzájárultak a templombúcsú ünnepéhez, annak lebonyolításához. A mise után pedig kötetlen együttlétre és búcsúi ebédre várták a híveket. 

Ez az ünnep megmutatta, hogy a kereszt feltündöklik az itt élők hétköznapjaiban, és ez a feltündökölt és megünnepelt kereszt összegyűjti a mindazokat, akik Krisztusban új teremtménnyé lettek egy nagy családba, az Egyházba.